Segélyakciók

Nemzetközi önkéntes hálózatán keresztül az Élet Művészete képes azonnal reagálni a világ bármely pontján bekövetkezett természeti csapásokra és emberi tragédiákra. Orvosi ellátást és lelki segélyt, valamint anyagi segítséget nyújtunk. Például, 2010 júniusában a kelet-magyarországi árvízek idején alapítványunk 5.000 palack másfél literes ásványvízet adományozott és szállított a felsőzsolcai árvízkárosultaknak többszázezer Forint értékben. 2012 májusában pedig a Kulcs községben bekövetkezett tragédia után pár héttel stresszoldó foglalkozást szerveztünk a helyi lakosok számára az önkormányzattal együttműködve.

Kiterjedt hálózatán keresztül az Élet Művészete az egyik legfontosabb katasztrófa-helyreállító szolgálatot tartja fenn világszerte. Legyen az átfogó segélynyújtás és traumakezelés a cunamitól sújtott területeken vagy segélyezés a földrengés által lerombolt Gudzsaratban, az Élet Művészete önkéntesei saját testi épségüket nem kímélve segítenek a természeti vagy ember okozta katasztrófák áldozatainak ellátásában lelki, érzelmi és anyagi értelemben. Az Élet Művészete és testvérszervezetei, az Emberi Értékek Nemzetközi Szövetsége és a Vyakti Vikas Kendra India hivatásuknak tekintik, hogy gyógyírt nyújtsanak az erőszak vagy természeti csapások által sújtott társadalmaknak. Gurudev vezetésével hatásos és dinamikus háromszintű segélyezési modell került kidolgozásra.

Azonnali segélyezés

Az Élet Művészete sürgősségi ellátást és anyagi segítséget (élelmiszert, ruhát, gyógyszereket és ideiglenes szállást) nyújt a katasztrófákat követően. Orvosok, pszichológusok és más testi és lelki egészségügyi szakértők vállalnak nagy szerepet az azonnali segítségnyújtásban.

Rövidtávú traumakezelés

A természeti csapások súlyos testi és érzelmi megrázkódtatáson átesett túlélői számára az anyagi segítség önmagában nem elegendő. Nagyon fontos a traumakezelés és az emberek hozzásegítése ahhoz, hogy életük minél előbb visszatérjen a rendes kerékvágásba. Egy, a délkelet-ázsiai cunami túlélőinek nagy csoportját vizsgáló tanulmány kimutatta, hogy az Élet Művészete Taumakezelő Programok mindössze négy nap alatt jelentősen enyhítették az emberekben a katasztrófa által okozott stresszt és traumát.

Hosszútávú rehabilitáció

Az igazi segítséget az jelenti, ha a katasztrófák túlélői teljesen felépülnek, mind testi, mind lelki értelemben, az egyén és a társadalom szintjén egyaránt. Az embereknek arra is szükségük van, hogy biztos megélhetéshez jussanak. Ennek érdekében önkénteseink a helyi közösségekkel karöltve építenek otthonokat, csatornákat, utakat, iskolákat, szakmai továbbképző központokat és egyéb fontos infrastruktúrát.

 

TRAUMA RELIEF FUND Make a Difference Contribute to Art of Living Foundation’s Trauma Relief Fund and join the movement