Az Élet Művészete Magyarországi Közhasznú Alapítvány

Bemutatkozás

Az Élet Művészete Magyarországi Közhasznú Alapítvány (az „Alapítvány”) a magyarországi képviselője Az Élet Művészete Nemzetközi Alapítvány (The International Art of Living Foundation) non-profit oktatási, jótékonysági és humanitárius önkéntes szervezetnek, amely kiemelt tanácsadói jogállásban működik együtt az ENSZ Gazdasági és Társadalmi Tanácsával (ECOSOC), és részt vesz annak munkájában az egészségmegőrzés, oktatás, fenntartható fejlődés és konfliktuskezelés területein.

Az Alapítvány elsődleges célja, hogy hatékony és könnyen elsajátítható stresszkezelő módszereket terjesszen el Magyarországon minél szélesebb körben. A krónikus stressz károsan hat az egészségünkre és a közérzetünkre, valamint halálos kimenetelű betegségek kialakulásával is kapcsolatba hozható. Szerencsére vannak olyan technikák, amelyek módszeresen feloldják a stresszt, és visszafordítják annak hatásait. Ezek közül az egyik legtöbbet tanulmányozott és leghatásosabb stresszoldó és közérzetjavító módszer az Élet Művészete által tanított Sudarshan Kriya, amely jógikus légzőgyakorlatokon alapul. A legújabb tudományos kutatások ennek a gyakorlatsornak erőteljes gyógyító és egészségjavító hatásokat tulajdonítanak. Magyarországon a Sudarshan Kriya légzéstechnika az Alapítvány által rendszeresen szervezett, „Boldogság Program” elnevezésű tanfolyamokon sajátítható el.

Az Élet Művészete a magyar médiában

Szvámi Dzsotirmaja a TV2 Mokkában

VIDEÓ: Joshi Bharat beszélget Szvámi Dzsotirmajával - kattintson erre a linkre a megtekintéshez

Szvámi Dzsotirmaja a Hegyvidék TV-ben

VIDEÓ: Szvámi Dzsotirmaja "Lendület és mosoly" foglalkozása - kattintson erre a linkre a megtekintéshez

Szvámi Vaishampayan a Tea Glóriával c. műsorban

VIDEÓ: Geszty Glória beszélget Szvámi Vaishampayannal - kattintson erre a linkre a megtekintéshez

Szvámi Vaishampayan a TV2 Mokka c. műsorában

VIDEÓ: Beszélgetés a közelgő Nemzetközi Jóga Nap alkalmából (június 21.) - kattintson erre a linkre a megtekintéshez

2015. évi tevékenységünk

Alapítványunk elsődleges célja, hogy hatékony és könnyen elsajátítható stresszkezelő módszereket terjesszen el Magyarországon minél szélesebb körben. Munkánk során hazai tanáraink és önkénteseink mellett nagy segítségünkre vannak nemzetközi anyaszervezetünk vezető oktatói, akik rendszeresen hazánkba látogatnak.

2015-ben ingyenes és nyilvános vidám stresszoldó foglalkozásainkkal több, mint ezer embert szólítottunk meg a legkülönfélébb társadalmi rétegekben, korcsoportokban és helyszíneken. Alapítványunk 18 órás alaptanfolyamát, „Az Élet Művészete” elnevezésű stressz- és traumaoldó, személyiségfejlesztő kurzust több százan végezték el az év folyamán.

PDF iconMELLÉKLET: Az Alapítvány 2015. évi Közhasznúsági Jelentése - kattintson erre a linkre a megtekintéshez

2014. évi tevékenységünk

2014-ben számos programot szerveztünk a magyar társadalom testi és lelki fejlesztése érdekében országszerte: díjmentes stresszoldó foglalkozásokat, személyiségfejlesztő tanfolyamokat, valamint jóga- és meditációs tréningeket.

Humanitárius kezdeményezéseink közül a gyermekotthonokban és idősotthonokban tett rendszeres látogatásainkat, illetve tavaszi szemétgyűjtési akciónkat szeretnénk kiemelni.

PDF iconMELLÉKLET: Az Alapítvány 2014. évi Közhasznúsági Jelentése - kattintson erre a linkre a megtekintéshez

2013. évi tevékenységünk

2013-ban Az Élet Művészete Közhasznú Alapítvány tovább folytatta közhasznú oktatási és humanitárius tevékenységét. Ez évben is számos programot, elsősorban személyiségfejlesztő tanfolyamokat és ingyenes stresszoldó foglalkozásokat szerveztünk a magyar társadalom testi és lelki fejlődése érdekében.  Emellett önkénteseink több humanitárius kezdeményezést is megvalósítottak.

Idén 13 alkalommal tartottunk Élet Művészete alaptanfolyamokat, többnyire Budapesten, de a fővároson kívül Székesfehérváron, Pécsett, Orosházán és Mezőkövesden is. Ezen kívül egy Sahaj Samadhi meditációs kurzust, valamint Magyarországon először egy Sri Sri Yoga rendszerű, egyedülálló jógatanfolyamot is tartottunk indiai vendégtanárunk, Kamlesh Barwal vezetésével. Összesen körülbelül 370 résztvevő végezte el különféle kurzusainkat 2013-ban. Továbbá, az Élet Művészete alaptanfolyamot végzettek számára heti rendszerességgel tartottunk díjmentes, adomány alapon működő jógalégzés foglalkozásokat Budapesten.

Humanitárius tevékenységünk 2013-ban is szerteágazó volt, és elsősorban a társadalom hátrányos helyzetű csoportjai felé irányult. A következő programokat szeretnénk kiemelni:

  • töbszöri látogatás a Békés Otthon idősek otthonában;
  • vidám délelőtt a Wesley János óvodában élőzenével és bohóccal;
  • jógafoglalkozás a Fóti Gyermekotthon viselkedészavaros fiataljai részére;
  • stresszoldó foglalkozás az Éltes Mátyás Általános Iskolában;
  • „Jógaünnep” elnevezésű ingyenes és nyilvános előadás az  ELTE Gólyavárban több mint 400 résztvevővel; valamint
  • „Egészség és Boldogság” foglalkozás nyugdíjasok részére a XII. kerületi Kulturális központban.

PDF iconMELLÉKLET: Az Alapítvány 2013. évi Közhasznúsági Jelentése - kattintson erre a linkre a megtekintéshez

2012. évi tevékenységünk

2012-ben Az Élet Művészete Magyarországi Közhasznú Alapítvány nagy elkötelezettséggel folytatta közhasznú oktatási és humanitárius tevékenységét. Munkánk során hazai tanáraink és önkénteseink mellett nagy segítségünkre voltak a hazánkba látogató Szvámi Dzsotirmaja és Szvámi Vaisampajan indiai tanítómesterek, nemzetközi anyaszervezetünk vezető oktatói, akik inspirációt, lendületet és értékes ismereteket hoztak hazánkba.

Nagyszerű hazai és külföldi oktatóinkra támaszkodva 2012-ben számos programot szerveztünk a magyar társadalom testi és lelki fejlesztése érdekében: országszerte összesen 33 díjmentes stresszoldó foglalkozást, 17 Élet Művészete alaptanfolyamot, egy Csend Művészete haladó kurzust, egy Sahaj Samadhi meditációs tanfolyamot, egy fiataloknak szóló YES+ tréninget, valamint két PrisonSMART börtönkurzust tartottunk.

Ingyenes és nyilvános vidám stresszoldó foglalkozásainkkal több ezer embert szólítottunk meg a legkülönfélébb társadalmi rétegekben, korcsoportokban és helyszíneken. Az év során a budapesti ELTE Pszichológiai Intézetben, a gödöllői Szent István Egyetemen, a fóti Gyermekvárosban, a törökbálinti Pest megyei Tüdőgyógyintézetben, a PriceWaterhouseCoopers nemzetközi tanácsadó cégnél, a Unicredit Banknál, a MOM Kulturális Központban és sok más helyszínen tartottunk stresszoldó tréningeket.

Alapítványunk 18 órás alaptanfolyamát, Az Élet Művészete elnevezésű stressz- és traumaoldó, szeélyiségfejlesztő kurzust több százan végezték el 2012-ben. Külön említésre méltó a novemberben tartott „Boldogság Hullámai Hétvége” elnevezésű kezdeményezésünk, amelynek keretében egyidőben 10 különböző budapesti és vidéki helyszínen tartottunk alaptanfolyamokat hazai és külföldi oktatók vezetésével. Az alaptanfolyamot végzettek számára több mint száz alkalommal kínáltunk díjmentes jógalégzés foglalkozásokat az év során (hetente kétszer Budapesten, és időnként vidéki városokban).

Büszkék vagyunk arra is, hogy 2012-ben Magyarországon is elindítottuk a nemzetközileg elismert PrisonSMART programot, amely fogvatartottak illetve büntetés-végrehajtási dolgozók számára kifejlesztett speciális stresszoldó tréning. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságával együttműködve november 19-22. között a Budapesti Fegyház és Börtönben, november 26-29. között pedig a Baracskai Büntetés-végrehajtási Intézetben tartottunk ingyenes PrisonSMART stresszkezelő tanfolyamokat.

Humanitárius kezdeményezéseink közül szeretnénk kiemelni karácsonyi akciónkat: a cserhátsurányi Szent István Keresztény Általános Iskola hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű diákjai számára szerveztünk gyűjtést. Az adventi időszakban meglátogattuk az intézményt, ajándékokkal kedveskedtünk a gyerekeknek, és átadtuk a Budapestről hozott adományokat: ruhákat, cipőket, papír- és írószereket, és higiéniai termékeket. Alapítványunk mellett egy budai iskola, valamint több cég és magánszemély tett felajánlásokat, amelyeket összegyűjtöttünk és a helyszínre szállítottunk. Az iskolában közös éneklés, játékos jógafoglalkozás és tombola után adventi gyertyagyújtással ért véget az adományozási akció.

A tudományos ismeretterjesztésre is nagy hangsúlyt fektetünk 2012-ben. A nyár folyamán nemzetközi mintára teljesen megújítottuk a honlapunkat (www.eletmuveszete.hu), amely alapítványunk tevékenységének bemutatása mellett számos hasznos ismeretet és érdekes információt tesz elérhetővé a jóga, a meditáció és a stresszoldás témaköreiben. Elkészítettük „A légzés tudománya” című ismeretterjesztő füzetet, amelyből 1500 példányt osztottunk szét. Több TV riportban (TV2 Mokka, DunaTV Kívánságkosár, Hegyvidék Televízió, 6-os Csatorna Tea Glóriával) és újságcikkben (Természetgyógyász Magazin, Bors újság, Funzine magazin) hívtuk fel a figyelmet a helyes légzés fontosságára a stresszoldásban és az egészséges életmódban.

MELLÉKLET: Az Alapítvány 2012. évi Közhasznúsági Jelentése - kattintson erre a linkre a megtekintéshez

2011. évi tevékenységünk

2011 során az Alapítvány tanárai és más önkéntesei tevékenyen dolgoztak kitűzött céljaink megvalósításán:

  • Folytattuk „A légzés művészete” elnevezésű stresszkezelő tanfolyamaink rendszeres szervezését, amelyek során 2011-ben is számos résztvevő sajátíthatta el az Élet Művészete által kidolgozott együlálló stresszoldó légzéstechnikákat könnyed jógagyakorlatok, vezetett relaxációs folyamatok és csoportos foglalkozások kíséretében.
  • Heti rendszerességel tartottunk ingyenes stresszoldó és énekes foglalkozásokat a tanfolyamot végzett tagjaink részére. Ezeken a jó hangulatú, vidám összejöveteken számos ellazulásra és feltöltődésre vágyó támogatónk részt vett.
  • Folytatódtak jótékonysági megmozdulásaink, mint például játékos foglalkozások szervezése gyermekotthonokban, illetve látogatások öregotthonokban.
  • 2011 júliusában látogató csoportot szerveztünk a németországi Berlinbe, és részt vettünk Az Élet Művészete Nemzetközi Alapítvány alapításának 30. évfordulója alkalmából rendezett több napos ünnepségsorozaton, amelyen körülbelül 50.000 látogató, köztük számos befolyásos politikai és gazdasági vezető, humanitárius aktivista és művész vett részt a világ minden részéről.
  • 2011 szeptemberében vendégül láttuk az Élet Művészete mozgalom alapítóját és vezetőjét, Gurudev Sri Sri Ravi Shankart, aki számos egyéb nemzetközi elismerés mellett a gödöllői Szent István Egyetem díszdoktora. Az Alapítvány Gurudev Sri Sri Ravi Shankar ittléte alatt több nyilvános eseményt és rendezvényt szervezett, többek között egy nagyszabású bemutatót a budapesti RHEMA Csarnokban, amelyen több mint ezer érdeklődő hallgatta meg ennek a világszerte ismert spirituális tanítónak és békenagykövetnek az inspiráló előadását. Látogatása során Gurudev több befolyásos magyarországi döntéshozóval folytatott megbeszéléseket, és díszvendégként részt vett a Giordano Bruno University budapesti megnyitó ünnepségén, valamint az Indiai Nagykövetség által a tiszteletére rendezett fogadáson is.
  • 2011 decemberében Gurudev Sri Sri Ravi Shankar közeli munkatársa, az Élet Művészete egyik vezető nemzetközi tanára, Swami Jyotirmajah látogatott Magyarországra. Az Alapítvány több helyszínen (Budapesten, Szegeden és Székesfehérváron) tartott ingyenes meditációs foglalkozásokat Swami Jyotirmajah vezetésével. A tanítómester vezetésével megtartottuk alapítványunk történetének legnagyobb „A légzés művészete” tanfolyamát Budapesten. Emellett Swami Jyotirmajah eszmecserét folytatott GS Gupta úrral, India magyarországi nagykövetével is.
  • Megújult az Alapítvány honlapja (www.eletmuveszete.hu), amely aktuális hírek mellett részletes információkat kínál az Élet Művészete mozgalom hazai és nemzetközi tevékenységéről, szervezetünk alapítójáról Gurudev Sri Sri Ravi Shankarról, valamint stresszoldó tanfolyamaink tartalmáról.
  • Emellett elindítottuk az Alapítvány facebook közösségi oldalát is (www.facebook.com/eletmuveszete), amelyen alapítványunk és nemzetközi testvérszervezeteink programjait és híreit osztjuk meg rajongóinkkal.
  • Alapítványunk elektronikus hírleveleiben rendszeresen tájékoztattuk a tanfolyamot végzett tagjainkat és az érdeklődőket aktuális programjainkról és kezdeményezéseinkről.

Összességében, Az Élet Művészete Magyarországi Közhasznú Alapítvány sikeres időszakként könyvelheti el a 2011. esztendőt, amely kiváló alapot teremtett a továbbfejlődésre 2012-ben.

MELLÉKLET: Az Alapítvány 2011. évi Közhasznúsági Jelentése - kattintson erre a linkre a megtekintéshez

Az Alapítvány fontosabb adatai

Az Élet Művészete Magyarországi Közhasznú Alapítvány
1137 Budapest, Pozsonyi út 20.
Tel.: +36 30 952 5267 / +36 30 631 2421
Email: artoflivinghun@gmail.com 

Kérjük támogassa közhasznú tevékenységünket személyi jövedelemadója 1%-val!

Adószámunk: 18127416-1-41

Nagyon köszönjük!